Család és béke

Időnként muszáj félretenni minden büszkeségünk és meg kell bocsátanunk. Hiszen akkor a lelkünk sosem találja meg a békét. Én így tettem pár hete. Bár a viszonyunk megint békés korszakot él, én még mindig azt mondom, jobb távolról szeretni. Ki tudja mit hozhat a sors. Én is elkövettem hibákat, de szerintem ők is. A bátyám viszont még mindig egy felfújt hólyag. Nem is értem mire veri magát. Ő jön folyton a szent szöveggel, hogy legyen köztünk béke, ennek ellenére ő az aki vitákat generál. Szerintem nem az ő neve van kint a kaputelefonon. Sajnos engem nem olyan fából faragtak aki meghátrál, inkább maradok a mindennel szembe nézek típussal. Az öcsémről sajnos csak annyit tudok hogy dolgozik. Egyáltalán nem kommunikálunk. De talán jobb is így. Mindenki éli a saját maga életét. Legalább dolgozik és ez pozitív dolog. Csak így tud előre jutni. A harag rossz tanácsadó, így nem mehet ez így örökké. Mindenki (kivéve a bátyám) belátta hogy nem jó ez így. Én hiszek benne hogy szép lassan minden helyre jön. Arról már letettem hogy újra együtt leszünk, hiszen mindenki külön utakon jár. Ez is ha azt vesszük természetes mert mindannyian felnőttünk, próbáltuk és próbáljuk megtalálni a legmegfelelőbb utat, amit a sors nekünk kiszabott. Nekem soha nem volt apám akire azt mondhattam hogy a példaképem, hiszen már kiskoromban elhagyott minket. Aztán ott van az öcsém apja, aki mellett szintúgy nem volt fényes időszak. De bármi is történt talpra kellett állni. Sok fájdalom éri az embert de ha erősek vagyunk, minden legyőzhető. Nincs lehetetlen csak tehetetlen. Ha valaki kérné, nem tudnék családi fotót mutatni, mert olyan nincs. Régen talán volt. Sokunknál a mosoly csak egy álca. Van amikor éjjelente sírva alszunk el, vagy ott zokogunk a fájdalmunkkal ahol senki sem lát minket. Ennek ellenére nem szabad elfelejteni hogy mindig van kiút.